Az Országgyűlés mentelmi bizottsága még május végi ülésén döntött úgy, hogy nem függeszti fel Kocsis Máté mentelmi jogát. Az ügy előzménye, hogy a Fidesz volt frakcióvezetője korábban arról beszélt, tudomása szerint Magyar Péter édesanyja feljelentést tett ellene „valamiért”, majd azt ígérte, hogy ő is meg fogja szavazni saját mentelmi jogának felfüggesztését a parlamenti ülésen. A valamiért valójában az volt, hogy Kocsis tavaly kérdésnek álcázva azzal vádolta meg Erőss Mónikát, hogy intézkedett a Tisza érdekében a bíróságon. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A tragédia előtt már egyértelmű jelek mutatkoztak a közösségi oldalak sötét zugaiban. Az Aztnezd.net-en megjelent videókon egyértelműen látszik, hogy Omar Farang Zin, az áldozat, egy anyamedvét figyel
Újra BB Éviről beszélnek az emberek, ám ezúttal nem egy televíziós szereplés vagy egy ritka nyilatkozat miatt. Egy zárt közösségi csoportban megjelent rövid bejegyzés ugyanis pillanatok alatt elindíto
A miniszterelnök FB-bejegyzésben reagált a vasárnap délutáni, a budai Várban, a Sándor-palota előtt megtartott jobboldali demonstrációra. Az eseményt többek közt a köztársasági elnök, Sulyok Tamás mel
Leave a Comment