A nyugdíjasoknak nem kell külön kérelmet benyújtaniuk: a korrekció automatikusan történik, és a novemberi nyugdíjjal egy időben történik a visszamenőleg járó összeg utalása is. Az utalás bankszámlára vagy postai kézbesítéssel történik, ahogy eddig szokták kapni az időskorúak az ellátásukat. Az emelés nem érinti azokat, akik 2025-ben mentek nyugdíjba, ha arra év elején nem részesülhettek nyugdíjemelésben – ők nem kapnak plusz korrekciót novemberben. Az emelés és visszamenőleges kifizetés várhatóan két részletben folyik: a nagyobb részt novemberben, a fennmaradó részt pedig decemberben kapják majd meg az érintettek.
KÖVETKEZŐ OLDALHazafelé követte a nyugdíjast, majd a földre rá/totta és kir/bo/ta Gyorsított eljárásban került bíróság elé az a férfi, aki egy idős asszonyt tá/adott meg és ra/olt ki Cegléden. Az elkö
KÖVETKEZŐ OLDALVáratlan rosszullét szakította meg egy postai kézbesítő munkáját. A férfi kézbesítés közben lett rosszul, irányítását vesztette, majd elektromos kerékpárjával az út menti árokba sodródo
KÖVETKEZŐ OLDALHárom évtizede nem látott nehézségű, a Duna vízszintjének duzzasztásához szükséges munka folyik Paks és Dunaszentbenedek között, erről tartott sajtótájékoztatót Magyar Péter Paksnál. Je
Leave a Comment