„Úgy látom, ön nem bízik bennem. Én ezt a tanulságot vontam le ebből a kérdésből” Majd arra tért ki, hogy ő nyert választást és adta is át már a hatalmat. Elmondta, hogy minden kormányváltás feszültséggel jár, minden választás után a kormánygyőzelem is feszültséggel jár. Majd azt mondta:
„Nézzen rám, én ezt mind kezeltem. Miért vesztetem volna el az erre való belátási és cselekvőképességemet? Nem vesztettem el, bízzon bennem. Majd ha odaérünk a hídhoz, át fogunk rajta menni”
Sváby Andrásról régóta tudjuk, hogy a hajózás szerelmese. Oroszlán Szonját is egy hajóúttal cs/bította el. A hír körbejárta a celebvilágot, maga a színésznő is szembesítette a műsorvezetőt, hogy kapcs
A KDNP vezetői állítólag azt kezdték pusmogni a katolikus papok fülébe, hogy az elkövetkező években a plébániák köré kell megszervezni „az ellenállás kis szigeteit”. Úgy hírlik, hogy a Tisza Párt kéth
Az elmúlt hetek legfrissebb kutatásai arról tanúskodnak, hogy bár vidéken és az idősebb korosztályokban továbbra is erős a Fi/esz támogatottsága. Ugyanakkor az országos pártpreferenciákban a Tisza Pár
Leave a Comment