Ádám neve korábban sem volt ismeretlen a rendőrség előtt: hamis profilokról és zakl/tás-sal kapcsolatos ügyekkel már foglalkoztak vele.
Korábban letartóztatták több rendbeli hamls vád és hatóság félrevezetése miatt.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy megkapták a bejegyzéseket, és intézkedéseket tettek az ügyben.
KÖVETKEZŐ OLDALBebizonyosodott: Magyar Péterék felelőtlensége is okozta, hogy mindenki számára elérhetővé váltak kétszázezer magyar állampolgár szem/lyes ad/tai – tudta meg a Magyar Nemzet. A Tisza Pá
KÖVETKEZŐ OLDALMagyar Péter jelenleg országjáró sétájának ötödik napján tart, és Szajol környékén halad, miközben egyedülálló módon közvetlenül találkozik az emberekkel, beszélget velük és gyűjti a tá
KÖVETKEZŐ OLDALOrbán Viktor a saját hivatalos oldalán keresztül szólt a nyugdíjasokhoz, ahol arról számolt be, hogy a tervezett intézkedések, valamint a kapcsolódó előkészületek már a végső fázisban v
Leave a Comment