A történtek ezen pontjáig a bíróság is úgy látta: közös döntés volt, amit ketten terveztek meg. Ám amikor Erika még élt, és István – saját elmondása szerint kusza emlékek között – „segített neki, a jog szerint már átlépte azt a határt, amit a törvény nem enged meg.
Ezután a férfi is próbált „eltűnni a világból”: több sz/r/st ejtett magán, majd összeroskadt a szoba csendjében. Két nap telt el így. Két végtelenül hosszú nap.
A fordulatot az egyik szomszéd hozta el, aki a nála lévő kulccsal bement, mert rossz érzése nem hagyta nyugodni… és ott találta a két idős embert – egyiket már h0ltan, másikat még épp életben.
A bíróság végül kimondta:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALMost jött a szomorú bejelentés: Egy fiatal pár tra/ikus ha/ála borzolja a kedélyeket. A szépvízi víztározónál talált ho/tte/tek körüli rejtélyek továbbra is megválaszolatlanok, a nyomoz
KÖVETKEZŐ OLDALEgy hónap leforgása alatt három siófoki mentős hunyt el: szeptember közepén Horváth János mentőgépkocsi-vezető és Verbovszky István mentőápoló, októberben Felker Ferenc mentőtiszt halt
KÖVETKEZŐ OLDALÍgy alakítaná át a rendszert a Tisza Párt! Magyar Péter kedden ismertette a Tisza Párt programjának nyugdíjasokat érintő elemeit, amelyek között szerepel sávos nyugdíjemelés, a gyógysze
Leave a Comment