Gulyás Gergely a Népszavának nyilatkozva azt mondta, az állításai lényegi tartalmát fenntartja, de csak azokért tud jótállni, amiket ő mondott. A kérdések között elhangzott, hogy tényleg Ze/ensz/ij u/rán elnök alakít-e kormányt Magyarországon, amint azt a kampányban állították, illetve viszik-e f/ontra a magyar fia/alokat, amint azt szintén állították. Azt mondta, ez egy kemény kampány volt, mindkét oldalról elhangzottak e/ős állítások. Amit ő maga mondott, azokat fenntartja, és a megalakuló kormány működése bizonyítja majd be, igaza volt-e, vagy sem. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Szombaton közel 12 ezren vettek részt a Digitális Polgári Körök első nagyszabású találkozóján. A program nem csupán politikai szereplőknek adott színpadot, hanem közéleti személyiségeknek és sportolók
A Nagy Ő papíron egy egyszerű párkereső műsor: egy ismert ember keresi a szerelmet, miközben jelentkezők sora próbálja elcsavarni a fejét. A valóságban azonban ennél jóval többről van szó. Kamerák, ri
Megr//ázó részletek kerültek elő Dudás Miki soha el nem készült, de annál veszélyesebbnek tűnő vallomáskönyvéről. A kajakos évekig hordozta magában az igazságot, amelyről úgy érezte: ha nem írja ki ma
Leave a Comment