Az iz/mceleb ugyanis azonnal rákapcsolt a csábításra, és nem kellett sok idő, hogy a dolgok fo/ró/b fordulatot vegyenek.
„Az én helyem a te szívedben van, Tündi” – dobta be Gabo az egyik újabb romantikusnak szánt mondatát, amire Tünde csak annyit reagált: „Elolvadok!”.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
Ez is érdekelhet:
Bár az Suzuki S-Cross külsőleg drámaian eltér az előző modelltől, a belső tér, ha nem is változott jelentősen, néhány apró frissítést kapott. Az új infotainment rendszer és egy kis gumis anyag a műszerfalon kívül a 2013-as modellhez képest nem sok minden változott.
Akkoriban „olcsó és vidám, de kényelmes és hiteles is” volt a leírásunk. Körülbelül 75%-ban még mindig igaz. Még mindig olcsó – nagyon is – és még mindig kényelmes és hiteles, de a mostani autók fényében nem túl „vidám”, inkább olyan, mint egy temetés. Néhány éve ez még normális volt a prémium gyártók kivételével, de ma már a piac olcsóbb szegmenseiben is látható, hogy a Dacia például képes örömet okozni modern dizájnnal, érdekes anyagokkal és színekkel anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötni a használhatóságban vagy az árban.
Az S-Cross belseje meglehetősen szürke, de legalább az ergonómia rendben van. Az ülések megfelelőek. Magas üléspozícióval rendelkezik, amely a legtöbb ember számára kényelmes, köszönhetően a kormányoszlop és az ülés bőséges állítási lehetőségeinek. Nincs állítható deréktámasz, de ez a legtöbb tesztelő számára még hosszú utakon sem okozott problémát.
A hátsó ülésen az utasok számára megfelelő lábtér van, az Suzuki S-Cross itt még a Qashqai-nál is tágasabb, de a panoráma napfénytetővel, amely az Ultra felszereltséghez alapfelszerelésként jár, a fejtér kicsit szűkös. A hátsó támla állítható, de a különbség olyan apró, hogy a fényképeken szinte észrevehetetlen.
