Sávos nyugdíjemelés és minimál nyugdíj! A párt tervei szerint bevezetnék a 120 ezer forintos minimálnyugdíjat, és ezen felül sávos nyugdíjemelést hajtanának végre. Az intézkedés alapján:
a 120–125 ezer forint közötti nyugdíjak 12 ezer forinttal, a 125–130 ezer közötti 10 ezerrel, a 130–135 ezer közötti 8 ezerrel, a 135–140 ezer közötti nyugdíjak pedig 6 ezer forinttal emelkednének.
KÖVETKEZŐ OLDALAz asszony azt hitte, hogy a törvényes képviselője engedélye nélkül műtötték meg az alig két hete született unokáját. Ezért este 21 óra 40 perc körül tr/á/gár módon szapulni kezdte az ü
KÖVETKEZŐ OLDALMegdöbbentő jelenetek játszódtak le a TV2 folyosóin a hajnali órákban! Információk szerint a Tények egyik ismert műsorvezetője teljesen összeomlott, miután újabb drámai fordulat rázta m
KÖVETKEZŐ OLDALA nő táskájában ugyanis egy apró cetlit találtak, amelyen ez állt: „A hangokat nem tudom elhallgattatni. Nem bírom tovább. Helyiek elmondása szerint a nő az utóbbi időben zavarodottnak
Leave a Comment