A történtek egyik legfontosabb üzenete, hogy Kárpátalja benne a jelentős magyar közösséggel – immár egyértelműen a tá/adások által érintett térségek közé került. Ez új helyzetet teremt nemcsak a helyiek, hanem a régió biztonsági megítélése szempontjából is. A tá/adásnak nemcsak fizikai, hanem pszichológiai hatássa is van, hiszen azt jelzi, hogy a konfl/ktus határai tovább tágulhatnak. A jelek szerint immár a magyarok által lakott területek sem számítanak tabunak Mo/zkva szemében.
Az énekesnő július óta nem osztott meg semmit a közösségi oldalán, így rajongói már egy ideje nem hallottak felőle. Most azonban ismét megszólalt, ám sajnos rendkívül szomorú bejelentéssel: A hír nem
A döntőt megelőző hetekben a 17 éves Ádám Attila körül szinte forrt a levegő. A négy finalista közül vitathatatlanul ő volt az, aki a legnagyobb indulatokat váltotta ki – a zsűriben és a nézőkben egya
A tapasztalt szakács hosszú ideig nemet mondott a televíziós szereplésekre, végül mégis belevágott a kalandba, részben a fia, illetve egy fogadás miatt. Végül a döntő hetében esett ki, és már akkor is
Leave a Comment