– „Bármit teszek, abból konfliktus van, és már nem tudom, mit tegyek. Úgy érzem magam, hogy térdepelek egy sarokban, lefele kell néznem, és amikor bejön, azt mondja, hogy jó, rendben van, fölállhatsz és rám nézhetsz (…). Meg vagyok feszülve, hogy bármivel, amit csinálok, rosszat teszek, vagy felszakítok benne valamilyen traumát. Most már rá se nézek, nem beszélek vele, kellő távolságot tartok, hogy ne legyen konfliktus – jelentette ki Attila.
EZT TETTE VIKI:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALMély és fájdalmas csend ereszkedett egy hatalmas lélekre. Egy olyan nap virradt fel, amely után semmi sem maradt a régiben. A ház körül most minden örökre elcsendesedett. Korábban még r
KÖVETKEZŐ OLDALNagy döntést hozott Berki Mazsi, három évvel férje halála után ő is nevet változtat, visszaveszi leánykori nevét. De nem ez az egyetlen fordulat az influenszer életében, más bejelentéss
KÖVETKEZŐ OLDALAz utóbbi hetekben több olyan forrásból is érkeztek információk, amelyek szerint a Tisza Párt komoly terveket dédelget a nyugdíjasok számára, és januárban egy olyan reformot jelenthetne
Leave a Comment