Schobert Norbert lánya senkit nem szeretne megsérteni, ezért nem is érti, hogy miért kell ilyen hangnemben megnyilvánulni Rékáról Schóbert Lara bízik benne, hogy édesanyja pozitivitása átsegíti őt ezen az időszakon A kommentelő sem hagyta annyiban a történetet, mivel elmondása szerint az ő megnyilvánulása sem alaptalan.Azt tudom, hogy édesapám kettő éve lesz sajnos, hogy meghalt ebben a betegségben, nem tudott így vigyorogva parádézni. Szóval…– folytatta a meghökkentő megnyilvánulását a kommentelő.Lara ezek után együttérzését fejezte ki és elárulta, hogy miért beszél erről ennyit Réka a rajongóinak.„Részvétem! Bízom benne, hogy Anyukám pozitivitásával nem járunk így.
Így alakítaná át a rendszert a Tisza Párt! Magyar Péter kedden ismertette a Tisza Párt programjának nyugdíjasokat érintő elemeit, amelyek között szerepel sávos nyugdíjemelés, a gyógyszerek áfájának el
Dobrev Klára végre feltárta a Gyurcsány Ferenccel való házassága végére vonatkozó igazságot. Egy hosszú interjúban a politikusnő első ízben mesélt arról, miért döntöttek úgy, hogy külön utakon folytat
Három évtized után látogatott el Nigériába Fekete Pákó. A híresség arról tett közzé bejegyzést, hogy régi fényképeket nézegetett az édesapjával. Elmondta, megkönnyezték a közös pillanatokat. Lapite Ol
Leave a Comment