De vajon azóta beteljesedett ez a szerelem? A kísértő most válaszolt. „A vége felé már abban bíztam, hogy talán nem egyedül távozom a szigetről, ahogy érkeztem, de nem így alakult. Voltak próbálkozások kettőnk között a műsor után, sokat beszélgettünk, de valójában akkor úgy éreztük, hogy talán nem az lenne a legjobb megoldás, ha hirtelen beleugranánk egy kapcsolatba. Én pedig tartottam magam a ehhez, még akkor is, ha én a műsor után egyből folytatni akartam” – kezdte Kerim a Borsnak.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALA egyik alig ismert önkormányzati támogatás a Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjtámogatás! Ezt a támogatást az önkormányzat nyújtja , ami mentességet biztosít a szemétszállítási
KÖVETKEZŐ OLDALKrausz Gábor számára ez már a második házasság. Első feleségével, az énekesnő Tóth Gabival 2019 őszén keltek egybe, és kapcsolatukból született meg kislányuk, Hannaróza. Bár házasságuk
KÖVETKEZŐ OLDALA legendás humorista, Galla Miklós most egészen más oldaláról mutatkozott be: őszintén, kendőzetlenül beszélt anyagi gondjairól és mindennapi küzdelmeiről. A Bors stábja felkereste otth
Leave a Comment