A Blikk értesülései szerint az áldozat egy 50 éves, román állampolgárságú férfi volt, aki a Petőfiszállási pihenőhelyről próbált valamiért átjutni az autópálya másik oldalára.
Ez a döntés végzetesnek bizonyult.
A sötétben, az erős forgalomban a sofőr számára ráadásul szinte felfoghatatlan lehetett, hogy egy gyalogos tartózkodik az autópálya közepén. A Blikk információi szerint akár azt is hihette, hogy egy állat került az úttestre. A nagy forgalom miatt pedig az sem biztos, hogy azonnal lehetősége volt biztonságosan megállni.
A tragédia után azonban a rendőrök nem hagyták annyiban az ügyet. Úgy tudjuk, a hatóságoknak sikerült beazonosítaniuk és megtalálniuk azt a sofőrt, aki elütötte az autópályán átkelő férfit.
A nyomozás jelenleg is zajlik, a rendőrség pedig vizsgálja, pontosan hogyan következett be a tragikus baleset, és milyen körülmények vezettek ahhoz, hogy a férfi az életét vesztette az M5-ösön.
A 17 éves Ádám Attila könnyes szemmel hallgatta a zsűri kritikáját. Szépréthy Roland is kiemelte, mennyire nehéz lehet ilyen fiatalon hallgatni a kri/ik/kat, majd rákérdezett, egyetért-e a mesterekkel
Tóth Gabi újra bebizonyította, hogy nemcsak a színpadon van helye, hanem az emberi nagylelkűségben is példát mutat. Az énekesnő az IG-n osztott meg egy közös felvételt korábbi mentoráltjával! MUTATJUK
Most derült ki ugyanis, hogy a várható augusztusi műsorváltozás nem egy rövid szünetet vagy évadközi pihenőt jelent, hanem a történet lezárását. A török eredeti sorozat mindössze 51 epizódból áll, ame
Leave a Comment