A nő táskájában ugyanis egy apró cetlit találtak, amelyen ez állt: „A hangokat nem tudom elhallgattatni. Nem bírom tovább. Helyiek elmondása szerint a nő az utóbbi időben zavarodottnak tűnt, de a családja szeretettel vette körül, és minden lehetséges segítséget megpróbáltak biztosítani számára. Senki sem gondolta volna, hogy idáig fajulhat a helyzet.
A település lakóit megrázta a történtek híre. „Tudtuk, hogy bajban van, de azt is tudtuk, hogy a család mindent megtett érte. Ez a legszörnyűbb az egészben: nem voltak közönyösek, csak az ő fájdalma volt túl mély” – mondta könnyek közt egy helybéli.
Soha nem látott hideggel indult az év. Januárban hirtelen ránk szakadt a tél. Erre jött válaszul a kormány intézkedése, a rezsistop, amelynek lényege egyszerű: a rendkívüli hideg miatt megugró fűtési
Megr/ázó hír rázta meg a közösségi médiát: Cinthya Dictat0r a közelmúltban br/t/ális t/madás áld0zata lett. A különleges stílusáról ismert fotóművészt fényes nappal, nyílt utcán érte utól a baj– mindö
Kapitány István a közö/ségi oldalán így kezdte a bejegyzését: „Megszűnik egy jogköröm. És ez így van jól.” Mint írta, a jelenlegi szabályok alapján eddig „a gazdasági miniszter, vagyis én, egyedül dön
Leave a Comment