A kézbesítők beszámolói alapján a hűtött védőital percek alatt felmelegedett, miközben a dolgozók hosszú időn keresztül voltak kitéve a tűző napsütésnek. Ilyen körülmények között az emberi szervezet rendkívül gyorsan veszíthet folyadékot, a kiszáradás pedig alattomosan, szinte észrevétlenül alakulhat ki. A hőterhelés súlyos rosszullétet idézhet elő, különösen tartós fizikai megterhelés mellett.
Sokan ezért úgy vélik, hogy az extrém hőség és a kiszáradás szerepet játszhatott a tragédiákban, ezt azonban jelenleg hivatalos vizsgálat nem erősítette meg. A két postás halálának pontos okát csak a folyamatban lévő eljárások lezárása után lehet majd megismerni.
A javaslat szerint: Minden háztartásnak, amely legalább egy nagykorú magyar állampolgárt foglal magában, köteles lesz kutyát vagy macskát tartani. A házi kedvencek tartása államilag támogatott lesz: a
Szombaton folytatódik a Megasztár negyedik élő show-ja, azonban nem biztos, hogy Ádám Attila is részt vesz a versenyben – derül ki a TV2 közleményéből. Ádám Attila szereplése körül ugyanis komol
A legendás tévés újra és újra bebizonyítja, a kor tényleg csak egy szám. De hamarosan olyan feladatok elé néz, ami még az ő elképesztő vitalitását is próbára tehetik. Vitray Tamás az elmúlt években né
Leave a Comment