Tóth Gabi neve az elmúlt években nemcsak a zene miatt került rendszeresen a figyelem középpontjába. Az énekesnő nyíltan vállalta politikai nézeteit, rendszeresen szerepelt közéleti eseményeken, és a Fideszhez is szorosabb kapcsolat fűzte.
A politikai szerepvállalása azonban rengeteg vitát és támadást hozott számára. Az idei évben derült ki az is, hogy az énekesnő a Fidesz parlamenti frakciójának alkalmazásában állt, egy képviselő személyi titkáraként dolgozott. Tóth Gabi később arról beszélt, hogy ma már sok mindent másképp lát, és kiábrándult a politikából.
MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A kivételes nyugellátás-emelés azok számára elérhető, akik már nyugellátásban részesülnek, és az alábbi feltételek valamelyikének megfelelnek: betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, megváltozott mu
Újabb indulatok a Megasztárban: úgy tűnik, eddig tartott Herceg Erika végtelen türelme! A nézők hetek óta figyelik, hogyan egyensúlyoz a mester és a mindössze 17 éves tehetség, Ádám Attila kapcsolata
Az informatikusok olyan ötlettel álltak elő, amitől percek alatt lángba borult a közösségi média: a 65 év felettiek csak akkor használhassák szabadon az internetet, ha előtte levizsgáznak. Mintha csak
Leave a Comment