Menczer Tamás, a Fi/esz egyik legismertebb figurája, nemrégiben egy pécsi gyermekotthon előtt mutatta be, hogyan képzeli el a „politikai párbeszédet” – vállalhatatlan stílusban, ord/tozva, p/ov/katívan próbált tá/adni, de végül éppen az ellenkezőjét érte el annak, amit szeretett volna. A következmények? Nos, azok egészen elképesztőek!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Már-már íródott a nekrológ. A sorok fejben formálódtak: „a humor fegyver volt a kezében – igaz, néha csak fakard.” Farkasházy Tivadar, a Heti Hetes örök zrikálója, lóversenyek és sakkpartik kommentáto
Hajdú Péter ismét a figyelem középpontjába került, miután egy friss FB-vi/eóban és egy nyilatkozatban is beszélt a költ/égvetési csa/ási ügyéről. A műsorvezető nyíltan felidézte a történteket, és arró
Napok óta erről beszél az ország: sokakat s0kk0lt az a fotó, amelyen a magyar cseresznyét elképesztő, csaknem 12 ezer forintos kilónkénti áron kínálják. A felháborodás pillanatok alatt végigsöpört az
Leave a Comment