Az utóbbi időkben készült fotókon valóban látszott, hogy az énekes sokat fogyott, de semmi más jele nem volt annak, hogy valami baj lehet. A májusi koncertjükön ugyanolyan energiával és odaadással zenélt, mint a zenekar fennállásának elmúlt harminc évében bármikor. A „30 éve Veletek” címet viselő buli hatalmas sikerrel zárult, életre szóló élmény volt a közönségnek és a zenekarnak is. Péter mindig is zenéléssel akart foglalkozni, ez számára valódi hivatás, így a koncert komoly mérföldkő volt a számára. „Hatéves koromtól zenei általános iskolába jártam. A szüleim és a tanáraim már korán felfedezték, hogy jó a ritmusérzékem és a hallásom. Fuvolaművész szerettem volna lenni, nyolcévesen kezdtem fuvolaórákra járni. Mellette tanári pályán képzeltem el magam, mert ezt láttam otthon, a fél családom pedagógus” – nyilatkozta korábban az énekes, aki végül a biztos megélhetés miatt a Tiszthelyettesképző Zeneművészeti Szakközépiskolát végezte el.„Lényegében katonazenészként végeztem, rá egy évre rendőrzenész lettem, amelyben húsz évig dolgoztam. (…) Az otthonról hozott értékek alapján tudjuk feldolgozni a sikertelenséget, és ami a legfontosabb, a sikert is, mert szerintem azt még nehezebb” – mesélte Péter korábban.
Új korszak kezdődik a magyar nyugdíjasok életében legalábbis a tegnapi beszámolók és bejelentések szerint. Az ország történetének egyik legnagyobb szociális támogatási programja lép életbe: minden 65
Rövidesen hatályba lép az új közlekedési szabályrendszer jogszabályba foglalása, amely különösen jelentős változásokat hoz az idősebb korosztály számára. A módosítások számos területet érintenek. MUTA
15 évig nekem olyan volt, mintha én szültem volna. Két éve én őt nem láttam, és nem értettem, miért. Hívtam, levelet írtam, közös ismerősöket kérdeztem, akik mondták, hogy őket is eltolta magától. MUT
Leave a Comment