A legnagyobb érdeklődésre tartó számokkal kapcsolatban is nyilatkozott az operatív törzs: közlésük szerint a cellainformációk alapján az ünnepi beszédek időpontjában
az október 23-i Kossuth téri megemlékezésen több mint 80 ezren, a Hősök terén tartott rendezvényen pedig 45 ezren vettek részt.
ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese viszont merőben mást állít! MUTAJUK!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALEgyre több részlet lát napvilágot a nyugdíjasoknak szánt SZÉP-kártya programjáról, amely sok idős ember számára jelenthet komoly segítséget a mindennapi kiadásokban. A tervezett rendsze
KÖVETKEZŐ OLDALKözösségi oldalán lepte meg rajongóit a nagy bejelentéssel: Pityinger László, azaz Dopeman kedden délelőtt közösségi oldalán lepte meg rajongóit a nagy bejelentéssel: elvette feleségül
KÖVETKEZŐ OLDALNovemberi nyugdíjemelés 2025-ben: lesz, akinek 100 ezer forint járhat, más egy fillért sem kap! Az emelést csak azok kapják, akik már január 1-jén nyugdíjasok voltak. Aki év közben vonu
Leave a Comment