A párbeszéd során a Tisza Párt elnöke többször is „propagandistának” nevezte a riportert és felrótta neki, hogy a közmédia nem hívja be őt a műsoraiba. A teljes felvétel egy rendkívül feszült, indulatokkal teli, de a maga módján mégis egyfajta párbeszédet mutató jelenetet tár az ország elé, amelyben két, teljesen ellentétes világ próbált meg – sikertelenül – kommunikálni egymással.
Schmuck Andor neve sokáig egyet jelentett a derűs közszereplővel, akit nehéz volt kizökkenteni lelkesedéséből. A nyugdíjasok jogainak szenvedélyes szószólója mindig megtalálta a humort a mindennapokba
A figyelmeztetés különösen aggasztó lehet a nyugdíjasok számára. Egy esetleges energiaválság ugyanis leginkább azokat érinti, akik fix jövedelemből élnek, és minden forintot be kell osztaniuk. Ha nőne
A fitneszedző őszinte és megrázó vallomást tett betegségéről. Mint mondta, a betegsége tudatosabbá és nyugodtabbá tette, miközben megtanította arra is, hogy jobban értékelje az élet apró örömeit. Férj
Leave a Comment