2024. december 12-én még egyszer jelentkezett. Akkor tette közzé utolsó nyilatkozatát, amelyben először beszélt nyilvánosan a betegségéről. A TTokon megosztott szavai ma már különösen baljóslatúan hangzanak: „Persze nem múlnak el nyomtalanul a rákos kezelés okozta nyomok, viszont sikeresen feldolgoztam mindent, és úgy érzem, hogy ez az egész csak megerősített engem.” Akkor sokan megkönnyebbültek, hogy erőt mutat. Ám ez lett az utolsó ismert üzenete. Hónapokkal később a keresés tragikus fordulatot vett: a h0lttestét a Kanári-szigeteken találták meg. A kérdések azonban továbbra is ott lebegnek a levegőben… vajon mi történt valójában az eltűnés és az utolsó üzenet között?
Márki-Zay a hallgatóknak azt mondta, mielőtt nagyon büszkék lennének Sulyokra, aki Szegeden szerzett diplomát, érdemes hozzátenni: „ő annyival jobb, mint Novák Katalin, hogy még nem írt alá kegyelmi k
A Szőlő utcai javít/inté/etnél kedden v/gre/ajtott rendőrségi ra/z/át követően három főre emelkedett az őrizetbe vett személyek száma. A hatóságok közlése szerint azoknál, akiket kedden vontak eljárás
A legújabb kormányzati döntés értelmében véget érhet a hagyományos, papíralapú társadalombiztosítási kiskönyvek korszaka. A biztosítási jogviszonyok és az egészségügyi szolgáltatások igazolása a jövőb
Leave a Comment