A harc azonban itt nem ért véget. Kislányát, Emmát még csodával határos módon kihordhatta, ám harmincéves kora után az állapota ismét romlani kezdett. A folyamatos kórházi kezelések, a bizonytalanság és a félelem végül drasztikus döntéshez vezette: a hiszterektómia mellett határozott. „Kivették a méhemet” – mondta ki őszintén. Ezzel együtt azt is, hogy soha többé nem hordhat ki gyermeket. A fizikai fájdalomnál talán csak a lelki teher volt nehezebb.
KÖVETKEZŐ OLDALA kormány szerint éppen ezért a legfontosabb a nyugdíjasok védelme. A legkisebb jövedelemből élők ugyanis sokkal érzékenyebben reagálnak minden drágulásra, különösen akkor, ha az az éle
KÖVETKEZŐ OLDALDöbbenetes botrány robbant ki: egyre többen állítják, hogy szándékosan félrevezették a játékost a Legyen Ön is Milliomos stúdiójában. A nézőkben pedig egyre csak gyűlik a feszültség – h
KÖVETKEZŐ OLDALÚjabb vasúti probléma! Nagy a hőség, a kiöregedett gépek sem bírják! Kedd reggel kigyulladt egy dízelmozdony motortere Debrecennél. A szerelvényen összesen 35 utas tartózkodott! MUTATJU
Leave a Comment