Tetteimért a politikai és erkölcsi felelősséget vállalom.
Visszavonulok a közélettől, lemondok budapesti képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is.
Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt hónapokban egy csapatban dolgozhattam.
Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében. -Magyar Péter / Ébredj Magyar-ország! /
A tükör minden előtt!❤🤍💚 ”
Nem sokkal ezután Magyar kitette egy posztot, amiben egyértelműen leríja, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, hiszen a jövőbeni terveikről ír. Köszi jobbra át, hogy hazudoztok.
Forrás: FB / MSN / Gnews / 24h
Ez is érdekelhet:
A vászontető állásától függetlenül a 185 literes csomagtartó egyszerűen rossz. Kicsi, rövid (egy 56×56-os lapot sem tudtam beletenni, döntve is alig), és mivel kabrió, egy kutyaajtó méretű, felfelé nyíló fedélen keresztül kell bepakolni. A töltőkábelnek sincs külön helye, az első csomagtartóról pedig ne is álmodjunk. Persze, ha több helyre van szükség, lehajthatjuk a hátsó üléseket, de azok csak a támlák hajthatók előre, így a bővített csomagtérben egy nagy lépcső keletkezik. Összehasonlítva, a pár centivel rövidebb Kia Picanto csomagtere 255 literes, a Mitsubishi Space Staré 209, a Volkswagen Upé pedig 251 liter.