Mégsem önszántukból mentek a hídra a Huszti ikrek!

„Nem tudom pontosan, mi történt a lányaimmal, de biztos vagyok benne, hogy nem lett öngy*lkos*k” – nyilatkozta. Felhívta a figyelmet egy rejtélyes SMS-re is, amelyet Henrietta telefonjáról küldtek a szállásadójuknak, és amelyben arról írtak, hogy elhagyják az ingatlant, de nem térnek vissza. A rendőrök a testvérek lakásán mindent érintetlenül találtak, beleértve Eliza telefonját is, ami még inkább gyanússá teszi az ügyet az apa számára.
Az édesapa szerint ezt az üzenetet nem a lányai írták, hanem valaki más, aki tőrbe csalta őket.
„Meg vagyok győződve arról, hogy valaki a folyópartra csalogatta őket, majd v*gzett velük” – jelentette ki.

VIA Blikk

Ez is érdekelhet:

Az első fényszórók a Han limuzin vonalait idézik, míg a hátsó világítás a Möbius-szalag formájára emlékeztető, végtelenül csavarodó LED-es kialakítást kapott. Összességében egy olyan SUV-ról van szó, amely nem feltűnősködik, de elegánsan illeszkedik a városi környezetbe.

Méreteit tekintve 4,3 méter hosszú, a tengelytávja pedig 2,6 méteres, vagyis ezen a téren valamivel kisebb, mint a Dolphin. A BYD szerint azonban nem egy alá-fölérendelt viszonyról van szó, hiszen a Dolphin inkább egy hagyományos kompakt modell, míg az Atto 2 valódi crossover. Élőben nézve egyértelműen nagyobb hatást kelt: 1,67 méteres magasságával még éppen belátni a tetejét, ha mellette állunk. Ledes világítás, műanyag kerékívek, 18 colos felnik széles, 215-ös gumikon – minden részlete praktikus és visszafogott.

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük