A 80 éves nő zavartságát nem baleset vagy tám/adás okozta, hanem a veszélyesen alacsony vércukorszintje. Az állapota annyira leromlott, hogy szinte teljesen elvesztette a tájékozódóképességét – ezért került négykézláb az útra, és ezért sem emlékezett később a történtekre. A hatóságok most arra figyelmeztetnek: ha valaki zavart, remegő, sápadt vagy bizonytalan mozgású embert lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívót, mert a gyors segítség szó szerint életet menthet.
A választás éjszakáján már érezte, hogy baj van. Az adatok nem azt mutatták, amit vártak. „Vasárnap fájdalom, hétfőn már üresség” – mondta, és ezzel bepillantást engedett a kulisszák mögé. Felmerült a
A t/zgyújtásra vonatkozó szab/lyokat be nem tartva a saját ingatlanának használata során keletkezett és kommunális hulladékait a gödörben, nyílt térben égette el. Miután a férfi megtudta, hogy ezt a v
Tizenegy nap gyaloglás után Magyar Péter elérte nagyváradi célját. Az Egymillió lépés menetének részeként május 14-én indult el Budapestről, és azt vállalta, hogy mintegy 300 kilométert tesz meg gyalo
Leave a Comment