A beszámolók szerint az OECD több ajánlása hasonlít olyan elképzelésekhez, amelyekről a hazai politikai vitákban is szó esett. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az OECD országjelentése ajánlásokat tartalmaz: ezek nem jelentenek automatikus döntést vagy kötelező intézkedést.
Ennek ellenére már önmagában a lehetőség is komoly indulatokat váltott ki. Sokan attól tartanak, hogy ha a javaslatok közül akár csak néhány megvalósulna, az érezhető változásokat hozhatna a nyugdíjak, az adózás és a mindennapi megélhetés területén.
AZ ORIGO cikke nyomán.
A Házasság első látásra című reality műsorban a pszichológus szerepe kulcsfontosságú: ő az, aki megpróbálja megérteni, miért vágyik valaki ismeretlenül házasságra, miért omlanak össze kapcsolatok pill
Gudics Máténak elmondása szerint gyorsan kellett döntenie, mert ha jobbra rántja a kormányt, akkor valószínűleg a pótkocsi alá szorul. Inkább fékezett, és 40 kilométer/órás sebességgel a jármű oldaláb
Az egész ország visszafojtott lélegzettel követte az elmúlt hetekben Egressy Mátyás rejtélyes eltűnését. A mindössze 18 éves, ígéretes tenisztehetségnek január 17-én veszett nyoma, miután barátaival a
Leave a Comment