A választás éjszakáján már érezte, hogy baj van. Az adatok nem azt mutatták, amit vártak. „Vasárnap fájdalom, hétfőn már üresség” – mondta, és ezzel bepillantást engedett a kulisszák mögé.
Felmerült a korrupció és a „luxizás” kérdése is – utóbbit egyenesen veszélyesnek nevezte, amely szerinte szerepet játszhatott a bukásban. És itt már egyre többekben kezdett összeállni a kép…
A történet azonban itt nem ér véget – sőt, most kezd igazán felpörögni. Orbán Viktor teljes megújulást sürget, tisztújítást, új embereket, sőt, azt is belengette, hogy a jelenlegi parlamenti csapat nem biztos, hogy a jövő embere.
Jákli Mónika édesanyja, Maya Jákliová most megtörte a csendet, és a szlovák sajtónak elárulta: lánya az utóbbi időben egyáltalán nem volt önmaga. Külsőleg nyugodtnak tűnt, de belül hatalmas félelmek é
Az ügyészség súlyos vádakkal állt elő: Bűnösnek találták Gáspár Evelint. Győzike idősebb lánya állt a törvény előtt, ahol kiderült, hogy köz0kirat-hamisítás és egyedi azonosítójel meghamisításának bűn
Hozzátette, hogy az egyik balesetnél a térde ugyan megsérült, de semmi komolyabb baja nem történt. Sok nagy dolgot megúsztam már – fogalmazott Majka, aki elmesélte, hogy 2004 decemberében a Maldív-szi
Leave a Comment