Felfoghatatlan, mekkora összegektől esnek el a magyar nyugdíjasok – ráadásul úgy, hogy a többség nem is sejti, milyen kedvezmények járnának nekik. Miközben minden fillér számít, ezrek élnek úgy, hogy nem használják ki a számukra elérhető lehetőségeket. Sokaknak fogalmuk sincs róla, hogy nem csak a havi nyugdíj jár, hanem egy csomó plusz juttatás is, amit szó szerint az utcán hagynak.
De mit hagynak ki pontosan? És mekkora lehet a veszteség? MUTATJUK!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Till Attila közel harminc éven át élt együtt al/oholfü/gősé/gel. Kívülről sokáig úgy tűnhetett, hogy sikeres televíziós karrierje mellett minden rendben van, hiszen munkája során mindig fegyelmezett m
A TV2 Házasság első látásra című műsorában Miló Viktória egy rendkívül megrendítő és őszinte vallomással állt a kamerák elé. Elmondta, hogy mindössze 15 éves korában a család egyik bizalmas ismerőse s
Rendkívül kellemetlen jelenet zavarta meg az Országgyűlés ülését. A parlamenti vita már eleve feszült hangulatban zajlott, ám az igazi fordulat csak ezután következett. Amikor Hallerné a házelnök szün
Leave a Comment