A rapper végül a műsor után úgy érezte, meg kell szólalnia a bakiról. Egy bejegyzésben magyarázta el, milyen elképesztően sűrű hét áll mögötte: öt próba és három fellépés, ráadásul vasárnap már hajnalban kelt. Mint írta, a dalt természetesen tudta, mindössze egy sor csúszott el, amit a kimerültség számlájára ír. Curtis azt is hangsúlyozta, hogy a produkciót a próbákon rengetegszer hibátlanul előadták, és a következő hetek sem lesznek könnyebbek: újabb próbák és fellépések várnak rá. Egy dolgot azonban megígért a rajongóknak – mindent megtesz azért, hogy legközelebb már hibátlan produkcióval álljon színpadra.
Kisiklott a Vácról 7:38-kor Balassagyarmatra indult S750-es vonat Magyarkút megállóhelyen, emiatt fennakadásokra kell számítani az említett vonalon. Vác és Berkenye között pótlóbuszok járnak, bizonyos
Nem volt eddig sem titok, már javában zajlott A Nagy Ő legújabb évadának forgatása, melynek főszereplője ezúttal Stohl András volt. A 58 éves színész-műsorvezető az elmúlt időszakban sokat szerepelt a
Komoly tűz van Karcagon: Komoly gond lehet a karcagi hulladéktárolónál- Hatalmas fekete füst gomolyog. Hatalmas fekete füst terjeng Karcag határában, amely a hozzánk érkező képek szerint a 4-es út mel
Leave a Comment