A parlament visszaállította a sorkatonaságot.

Általános

A parlament elfogadta a védelmi törvény módosításait, amellyel újra bevezetik a kötelező katonai szolgálatot. A döntés értelmében kötelező alapkiképzés lesz, és évente több behívási turnust is terveznek. A jogszabály 2026 elején lép hatályba, az első kiképzések pedig már több laktanyában megkezdődhetnek. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget!

Megjöttek a hivatalos adatok: Ezen a meneten voltak többen!

Általános

Az október 23-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs elkészítette és nyilvánosságra hozta összegzését, amelyben a szerdai és csütörtöki fővárosi rendezvények látogatottsági adatait, valamint a résztvevők létszámát ismertették. MUTATJUK A PONTOS SZÁMOKAT! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombo

Curtis újabb váratlan fordulata

Általános

Elképesztő megtisztelő dolog, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatjuk ezt dalt a Gigivel – mondta a rapper, aki szerint Demjén Ferenc dalát feldolgozni önmagában is hatalmas megtiszteltetés, és az, hogy mindezt Magyarország nemzeti ünnepén teheti meg, számára a karrierje egyik csúcspontját jelenti. Azonban senki sem gondol arra hogy ész

Curtis békemenetes fellépés

Általános

Az október 23-i állami ünnepség második felében, a Békemenet színpadán Radics Gigi és Curtis kézen fogva lépett fel az Országház előtt. Az Orbán Viktor beszéde előtt szereplő előadók Demjén Ferenc „Szabadság vándorai” című dalával szerették volna megkoronázni az ünnepet. MUTATJUK A DRÁMAI RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖ

Itt a bejelentés: Attila elválik Miló Vikitől!

Általános

Miló Vikinek Janicsek Attilát választották férjül a szakértők a Házasság első látásra harmadik évadában, és bár az esküvőn még boldog perceket élt meg a páros, a nászúton elkezdett romlani a kapcsolatuk. Az esküvő után tíz nappal máris a válás szélére sodródott Miló Viki és Janicsek Attila kapcsolata. ITT VAN ATTILA BEJELENTÉSE: A hír nem ért [&hel

Magyar Péter és a színpadi drámája!

Általános

A Deák térről vonult a Hősök terére a Tisza Pártot támogató tömeg. Magyar Péter pártelnök a Hősök terén felállított színpadon mondja el ünnepi beszédét az ’56-os forradalom ünnepén, október 23-án. MUTATJUK A DRÁMAI KÖNNYFAKASZTÓ RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL &

Magyar Péter rosszul lett

Általános

A Deák térről vonult a Hősök terére a Tisza Pártot támogató tömeg. Magyar Péter pártelnök a Hősök terén felállított színpadon mondja el ünnepi beszédét az ’56-os forradalom ünnepén, október 23-án. MUTATJUK A DRÁMAI KÖNNYFAKASZTÓ RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL &

Tóth Gabi a Békemenete miatt kitört a botrány.

Általános

Tóth Gabi már hosszú ideje nyíltan támogatja a Fideszt, és Orbán Viktort határozott, erős vezetőként tiszteli. Véleményét sosem rejti el, még akkor sem, ha emiatt sokan bírálják, és ez tovább erősíti a megosztó megítélését. Nem meglepő tehát, hogy a Békemeneten is megjelent, méghozzá párja, Papp Máté Bence társaságában. KI IS TÖRT A BALHÉ! MUTATJUK

Verekedés tört ki a Béke és a Nemzeti menet között!

Általános

Botrányos jelenetek zajlottak le a fővárosban, miután a Béke menet és a Nemzeti menet résztvevői a felvonulás végén egymásnak estek. A két csoport tagjai eleinte csak szóváltásba keveredtek, ám a helyzet gyorsan elfajult – rövid időn belül dulakodás, majd nyílt verekedés tört ki. MUTATJUK MI TÖRTÉNT A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVE

Ennyin voltak Magyar békemenetén!

Általános

A Tisza párt a Fidesz szokásos Békemenetére válaszul Nemzeti Menet néven szervezte meg saját október 23-i rendezvényét. A menet a Hősök terén ér majd véget, ahol Magyar Péter beszédét hallgathatják meg a politikus hívei. Azonban a tömeg megö/ült! MUTATJUK MI VOLT MAGYAR PÉTER BESZÉDÉN! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL go

Page 130 of 219