Megrendítő hírről számolt be a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ). Közösségi oldalukon közölték, hogy a mentőszolgálat elismert és köztiszteletben álló vezetője tragikus körülmények között hunyt el: tegnap este a Dunába vetette magát. A szövetség tagjai mély megrendüléssel és döbbenettel fogadták a hírt, hiszen kollégájuk hosszú éveken
Azonnal távozniuk kellet a Bódi tesóknak!
Hunor és Megyer az előző adásban sikeresen megnyerték a második aranyjokert is, és ezzel együtt az újabb egymillió forintot, jelentette ki Ördög Nóra. Ellenfeleik, Barbinek Paula és Tallós Rita keményen és kitartóan tartották az iramot a fiúkkal, végül mégis alulmaradtak. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZ
Megint eltűnt egy ember a Pilisben! Ott, mint Nikolett!
Kaszás Nikolett tragédiája után az egész ország abban reménykedett, hogy soha többé nem kell hasonló hírt hallani. Most azonban újra rémálommá vált a csendes Pilis: eltűnt egy 55 éves matektanár. A férfi Budapestről indult el, és azóta nyoma veszett – a rendőrség, kutyás egységek és civilek tucatjai fésülik át a környéket, de eddig semmi eredmény.
Mégsem távozik Curtis és Judie az Ázsia Expresszből!
Senki sem gondolta volna, hogy ilyen drámai fordulatot vesz az Ázsia Expressz legújabb évada. Curtis és szerelme, Barnai Judit 36 napnyi megfeszített küzdelem után, a döntő hét előtt estek ki, ezzel sokak szerint lezárva a műsor egyik legizgalmasabb szálát. A rapper és a sportolónő méltósággal búcsúztak, megköszönték a csatornának a lehetőséget, és
Visszataszító dolog történt a Megasztárban!
Nem kérdés, hogy a Megasztár idei évada messze túllépett minden határon. A nézők döbbenten figyelik, hogyan süllyed egyre mélyebbre a valaha méltán népszerű tehetségkutató, ahol a megalázás, a manipuláció és a mesterséges botránykeltés vált a show fő mozgatórugójává. A műsor készítői most nagyon messzire mentek! MUTATJUK MI TÖRTÉNT! A hír nem ért v
A kormánytisztviselő drámája
Egy kormányhivatal magas rangú munkatársa nagy értékű l/pást követett el egy balassagyarmati Li/lben. Az ügy körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, és mivel a lopás értéke meghaladta az 50 ezer forintos szabálysértési értékhatárt, büntetőeljárás indult ellene. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL go
Kisgyerekként zokogott Zacher Gábor
Elérzékenyült a legendás mentőorvos! Hihetetlen, de igaz: Magyarország legismertebb mentőorvosa és toxikológusa, Dr. Zacher Gábor 65 éves lett, és ezzel hivatalosan elérte a nyugdíjkorhatárt. Ennek alkalmából kollégái egy különleges meglepetéssel készültek – mégpedig egy jól eljátszott „riasztással”. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Fol
Várkonyi Andrea nekiment Magyar Péternek
Mészáros Lőrinc felesége akadt ki a Tisza párt elnökére. Emlékezetes, hogy Magyar Péter egy november végi sajtótájékoztatóján azt állította: „egy bordeaux-i kastélyban hárommilliárd forintba került Várkonyi Andrea 50. születésnapja”. Hétfőn este Várkonyi Andrea a hivatalos oldalain, a FB és az IG-n cáfolta Magyar állításait. MUTATJUK A RÉSZLETEKET
Szörnyű HÉV-baleset történt!
Súlyos baleset történt Csömörön, a Major úti vasúti átjárónál: egy HÉV-szerelvény és egy személyautó ütközött össze. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a vonaton kilenc ember utazott, mindannyian leszálltak, az autóban pedig csak a sofőr tartózkodott. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! A helyszínre riasztot
Rengeteg utalványos nyugdíjast vágtak át! NEM IS TUDNAK RÓLA!
Az élelmiszer-utalványt eredetileg azért vezették be, hogy a nyugdíjasok, alacsony jövedelműek és rászorulók kedvezményesen juthassanak alapvető élelmiszerekhez. Több áruházlánc is elfogadja fizetőeszközként. ÉS ITT JÖN A CSAVAR! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! Nagybevásárlásom alkalmával
