És ekkor jött a drámai tetőpont. Ramóna szinte könnyek között jelentette ki, hogy nem tudja ezt felfogni, majd egy hirtelen mozdulattal felállt, és kiviharzott a stúdióból. Aztán jött a csavar: az egész csupán egy megjátszott, előre eltervezett geg volt. A közösségi oldalakon pillanatok alatt beindult a kommentcunamit, és a legtöbben inkább jót nevettek a „balhén”. De egy biztos: a jelenet elérte a célját – mindenki erről beszél. A VIDEÓT IDE KATTINTVA TUDOD MEGTEKINTENI!
KÖVETKEZŐ OLDALHuth Gergely vasárnapi bejegyzéséből egy lehetséges politikai menetrend rajzolódik ki a választási vereség után újjászerveződő Fidesz és a körülötte maradt jobboldal előtt. A Pesti Srác
KÖVETKEZŐ OLDALPörög a Tisza által indított társadalmi egyeztetés. Gyorsan beindult a társadalmi egyeztetés: Néhány óra alatt már közel ezer ember mondta el a véleményét arról az Alaptörvény-módosítás
KÖVETKEZŐ OLDALA nyilvánosság rémülten fogadta a szomorú hírt, ám a háttérben rejlő részletek mindvégig homályban maradtak.Ám most végre megtört a hallgatás – Bodnár Attila, Fenyő Miklós közeli
Leave a Comment