Varga Judit volt igazságügyi miniszter a Fővárosi Törvényszék épülete előtt adott megrendítő nyilatkozatot – könnyek között beszélt a korábbi házasságának tragikus részleteiről és a hosszú hónapokon át tartó érzelmi zs*rolásról.
MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
ByeAlexnél is h/zku/atást végeztek, a zenészt pedig elő/llít/tták. A rendőrség közleménye szerint ő és zenekarának két tagja k/bí/ós/er bi/tok/ásá/al gya/úsít/ató, de sza/adl/bon védekezhetnek. MUTATJ
Korábban, a Békemenet során szólították meg Nagy Ferót az újságírók, hogy elmondja a véleményét a nagy visszhangot kiváltó, botrányos ügybe keveredett igazgatóról. Az énekes azonban nem tért ki hossza
ÚJABB CELEB SZERELEM? Nemrég Majkát jól kifaggatták, Az is kiderült, hogy már korán belekezdett a csa/ozásba, és az első csó/kal sem várt sokat. „11-12 évesen cs/kol/ztam először. De ezt megbeszéltük
Leave a Comment