Sokan csak legyintettek, amikor kiderült, hogy újabb nyugdíjkorrekció jöhet, ám a bejelentés még a rutinos figyelőket is váratlanul érte.
A kormányülés után a Kormányinfón Gulyás Gergely állt a kamerák elé, és egy mondattal felkavarta a nyugdíjasok hétköznapjait: a korábban vártnál magasabb emelésről született döntés.
Az ok prózai, de annál súlyosabb: az árak gyorsabban emelkedtek, mint ahogy januárban bárki számolt volna. Az első nyolc hónapban a nyugdíjas infláció 4,8 százalékra ugrott, miközben az év eleji emelés mindössze 3,2 százalék volt. A törvény pedig nem ismer kegyelmet: ha elszállnak az árak, korrigálni kell.
És most jött az, amire sokan nem számítottak…
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Robbanás volt a fehérgyarmati víztoronyban kedden kora délelőtt – tudta meg a Független Hírügynökség Tóth János tűzoltó hadnagytól, a katasztrófavédelem megyei ügyeletétől. Személyi sérülés nem
1. „Nem szavazhatok, ha nem kaptam értesítőt” Az értesítő csupán tájékoztató jellegű dokumentum, nem feltétele a szavazásnak. Előfordulhat, hogy valaki nem kapja meg postán, vagy elveszíti, de ettől m
Ennek sokan örülnek majd! Megjelent az új rendelet, március 31-ig ingyenesen osztogatják. December 14-én, szerdán este 8 órakor lépett hatályba az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az álla
Leave a Comment