Úgy tűnik, a rendőrségnek bővítenie kellett a vizsgálat körét, ugyanis a Bors értesülései szerint Nikolett volt barátját is beidézték és kihallgatták. A fiatal nő két évvel ezelőtt járt vele, azóta nincs kapcsolat közöttük. Eközben a hatóság nyilvánosságra hozta az utolsó fényképet, amelyen Nikolett nagy hátizsákkal, fekete pólóban és fehér cipőben látható. A speciális eltűntkereső csapatok is folyamatosan dolgoznak az ügyön, ám eddig nem sikerült nyomra bukkanniuk.
KÖVETKEZŐ OLDALHatvanpuszta nyugodt életét tegnap este teljesen felforgatta egy váratlan és drámai esemény: több száz fős tömeg lepték el a település egyik ismert birtokát, és létrákkal felszerelkezve
KÖVETKEZŐ OLDALHatalmas lángokkal égett egy busz az M3-as autópályán tegnap délután. A jármű egyik pillanatról a másikra kapott lángra, egyelőre ismeretlen okokból. A távolsági busz a Nyíregyháza felé
KÖVETKEZŐ OLDALSok magyar háztartás egyik legnagyobb félelme éppen az, hogy mennyit „szabad” gázt használni, mielőtt a kedvezményes árhelyzet megszűnik vagy súlyos rezsiszámlába fordul át. A rezsicsök
Leave a Comment