„Odasiettünk hozzá, kérdeztük, jól van-e, de nem válaszolt, csak folytatta a rapet. Ezután kiszaladtam, és az asszisztensektől tudtam meg, hogy Eszternek a takarásban kiment a bokája. Mindezek ellenére végigcsinálta a jelenetet – elképesztő erő lakozik benne” – mesélte Molnár Áron. A színésznő még a darab végén a tapsrendet sem hagyta ki: egy lábon beugrálva hajolt meg, és fogadta a közönség vastapsát.
KÖVETKEZŐ OLDALKözel fél évre volt szüksége Kulcsár Edinanak ahhoz, hogy képes legyen megszólalni arról a fájdalmas veszteségről, amelyet G.w.M-mel közös gyermekük elvesztése jelentett számára. Elmond
KÖVETKEZŐ OLDALTöbb civil szervezet és utasjogi szakértő is felvetette, hogy a jelenlegi szabályozás módosításra szorul. Az egyik lehetséges megoldás az lenne, hogy a nyugdíjasok számára is elérhetővé
KÖVETKEZŐ OLDALA 2026–2027-es tél egyik legfontosabb globális háttértényezője az El Niño. A NOAA július 9-én közzétett helyzetértékelése szerint az El Niño már kialakult, az év végéig tovább erősödhet
Leave a Comment