Sokáig mindenki abban reménykedett, hogy még egyszer visszatérhet a színpadra. A rajongók napokon át bíztak a csodában, ám végül a legszomorúbb hír érkezett: 57 éves korában elhunyt Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes szeretett énekese.
A veszteség azért is sokkolta a rajongókat, mert nem sokkal korábban még mindenki a felépüléséért drukkolt. A koncertjeit betegség miatt le kellett mondania, de sokan hittek benne, hogy hamarosan újra mikrofont ragad.
Brutális ami kiderült Szolnoki Péter haláláról! MUTATJUK MI TÖRTÉNT!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
„Dolgoznom kell, különben megőrülök” – vallotta be. „Nekem meghalt mindkét fiam, olyan, mintha kiszáradtam volna. Megpróbálom elfogadni az elfogadhatatlant, de valahogy mégsem megy” – vallotta be. Elá
Kaszás Nikolett, 27 éves budapesti lány szeptember 7-én indult el egyedül túrázni a Pilisbe, albérletéből. Túráját sikeresen befejezte, de azóta nem tért haza, és senkivel sem kommunikált. Az eltűnésé
A Budapesti Operettszínház jelentette be elsőként, hogy hazánk ikonikus művésze elhunyt. A szomorú hírt a család közölte az intézménnyel. Tehetsége nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is elismert
Leave a Comment