Több járókelő is látta – mégsem segített senki. A tá/\adók többen voltak, agressz/’vek, és a félelem megbénított mindenkit.
Cinthya elmondta: az eset óta óvatosabb lett, kerüli a zsúfolt helyeket, és próbálja feldolgozni a történteket. Szülei és barátai mellette állnak, a rajongók pedig üzenetek ezreivel árasztották el.
A történet nemcsak róla szól. Hanem arról is, hogy még ma is megtörténhet, hogy valakit pusztán a külseje miatt ájulásig v/rn/ek a nyílt utcán – és hogy milyen vékony a határ a kíváncsi tekintetek és a br/tal/tás között.
KÖVETKEZŐ OLDALA most futó Házasság első látásra évad a műsor történetének egyik legfeszültségtelibb szériája lett. Már az első hetekben világossá vált: itt nem lesznek langyos megoldások, mert a páro
KÖVETKEZŐ OLDALA napok óta tartó elviselhetetlen hőség után végre megérkezik a fordulat, de korántsem úgy, ahogy sokan remélték. Az országot napokon át perzselő kánikulát egy rendkívül markáns hidegfr
KÖVETKEZŐ OLDALGyőrfi Pál neve szinte elválaszthatatlan a mentőszolgálattól, ami egyszerre jelent büszkeséget és lelki terhet számára. Mint mondta, elérkezett az a pont az életében, amikor már nem tud
Leave a Comment