A legnagyobb veszteség azonban nem közülük került ki, hanem a „fogadott apja” volt, akivel húsz éven át dolgozott együtt. „Ő nekem nagyon nagy veszteség. Nehéz volt látni, hogy az exférjemmel együtt nyaraltak Törökországban. Mintha meghalt volna bennem valami, amikor megláttam azt a képet.”
„Úgy érzem, addig voltam szeretve, amíg dübörgött a Tóth Gabi. Aztán amikor leállt a zene, mindenki elment” – zárta vallomását az énekesnő, aki most először mondta ki: ez a veszteség olyan volt, mintha valakit tényleg elveszített volna.
KÖVETKEZŐ OLDALEnnek sokan örülnek majd! Megjelent az új rendelet, március 31-ig ingyenesen osztogatják. December 14-én, szerdán este 8 órakor lépett hatályba az a kormányrendelet, amely lehetővé tesz
KÖVETKEZŐ OLDALSzerda hajnalban borzalmas hír rázta meg a celebvilágot: ha/l/ál0s autóbalesetben életét vesztette Jákli Mónika. A fiatal édesanya a szlovákiai 63-as úton, Alistál és Nagymegyer között,
KÖVETKEZŐ OLDALDrámai fordulat állt be Magyarország egyik legnépszerűbb tehetségkutatójában: úgy döntöttek, hogy Tóth Gabi több alkalommal is tapasztalt zűrös viselkedése, feszült konfliktusai a verse
Leave a Comment