Miközben a Megasztár 2025 már így is bőven tartogatott drámát, egy konfliktus minden botrányt überelt: Ádám Attila és Curtis összecsapása. A nézők hónapokig találgatták, mi történhetett a kulisszák mögött, miért volt olyan dermedt a hangulat, és hogyan jutott odáig a helyzet, hogy az egyik versenyző majdnem kiszállt, egy zsűritag pedig majdnem be sem ült az adásba.
Most azonban megtört a csend. Megszólalt Ádám Attila édesapja, és olyan részleteket mondott ki, amelyek mindenkit sokkoltak – olyasmit, amit a műsorban senki sem mert kimondani.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A Házasság első látásra legutóbbi epizódjában ismét komoly feszültség alakult ki Rita és Sanya között. A pár kapcsolata már eddig sem volt mentes a vitáktól, de ezúttal a személyi edzőként dolgozó fér
Néhány nappal ezelőtt egy TTok-on terjedő vi/eó okozott riadalmat a magyarországi Balatonra tervezett vakációk előtt. A felvételen egy uszony látható a tó felszínén, ami sokak szerint cápatámadást sej
Főállású színésznőként lánya születése után egy társulathoz sem csatlakozott, és ez sokáig nem változott. Az időbeosztás volt az egyik legfőbb érve Hernádinak, aki szerette volna elkerülni a kiszolgál
Leave a Comment