Budapest és több megyei jogú város vezetése is konfliktusba került az állammal a szolidaritási hozzájárulás miatt.
Több önkormányzat szerint az elvonások már a napi működést veszélyeztetik, és problémát okozhatnak a bérek vagy az alapvető szolgáltatások finanszírozásában is.
Karácsony Gergely korábban arra figyelmeztetett, hogy bizonyos települések akár fizetésképtelen helyzetbe is kerülhetnek, ha az állam inkasszóval hajtja be a vitatott összegeket.
Váratlan rosszullét szakította meg egy postai kézbesítő munkáját. A férfi kézbesítés közben lett rosszul, irányítását vesztette, majd elektromos kerékpárjával az út menti árokba sodródott, egy hajszál
Egy kormányhivatal magas rangú munkatársa nagy értékű l/pást követett el egy balassagyarmati Li/lben. Az ügy körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, és mivel a lopás értéke meghaladta az 50 ezer fori
A Dunántúlon néhány helyen kialakulhat zápor, zivatar. Itt és a középső vármegyékben több helyen lehet élénk, Sopron környékén és zivatarok környezetében erős a déli-délkeleti szél. Hajnalra pára- és
Leave a Comment