A forgatás során a stáb visszavitte Majkát abba az ózdi panellakásba, ahol gyerekkorát töltötte, és amelyet több mint két évtizede nem látogatott meg. Az ottlét mélyen megérintette, különösen akkor, amikor a nappali felé mutatott. „Itt hunyt el apám. Épp a meccset néztük, Magyarország Norvégia ellen játszott. Felült, és egy pillanat alatt vége volt. Negyvenöt éves volt” – idézte fel megrendülten, majd hozzátette: mostanra ő már egy évvel idősebb, mint édesapja volt akkor.
Mindennek vége lett! TELJESEN EGYEDÜL MARADT, MERT:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALÓriási fordulat a magyar politikában! Rendkívüli politikai helyzet alakult ki, miután az Országgyűlés sürgősségi eljárásban kezdte tárgyalni az Alaptörvény újabb módosítását. A javaslat
KÖVETKEZŐ OLDALA nézők csak kapkodták a fejüket: Kármen már nemcsak dühös, hanem kész – elege van mindenből! A Házasság első látásra leghevesebb felesége sorra vágta Dani fejéhez, hogy megf0jtja, bezá
KÖVETKEZŐ OLDALÖrömhír érkezett az időseknek! Azok, akik korhatár előtti ellátásban részesültek és dolgoztak, majd a nyugdíjkorhatár elérésekor az ellátásuk öregségi nyugdíjba ment át, most újraszámít
Leave a Comment