Szerinte a fiatal énekes döntőbe jutása „igazságtalan”, és rombolja a tehetségkutató hitelességét. Az izgalmak ezzel azonban még nem értek véget. Mint ismert, Ádám Attila édesapja már november elején megpróbálta kivenni fiát a versenyből. Felhívta Herceg Erikát, és közölte vele: a gyereke szerinte méltatlan mennyiségű bántást kap a mentoroktól és a közönségtől. A produkció ekkor gyakorlatilag a szétesés szélén állt. Attila végül mégis színpadra állt, de a körülötte kavargó indulatok és tám/dások mit sem csillapodtak. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALA Sváby András vezette Útközben elmeséled című műsor felvételén Majka teljesen összeomlott. Bár a közönség egy kemény, vagány rapperként ismeri, ez inkább csak látszat. A tetoválások, é
KÖVETKEZŐ OLDALErős Antónia szinte minden hétköznap este az R/L Híradóban látható, ugyanis Szellő István oldalán vezeti a műsort. Azonban ez most megváltozik! Erős Antónia és Szellő István remek páros
KÖVETKEZŐ OLDALEgyre mélyebb repedések futnak végig a Megasztár kulisszái mögött: míg a nézők a színpad csillogását látják, a háttérben olyan indulatok izzanak, hogy lassan a stúdió fala is beleremeg.
Leave a Comment