Korábbi évek tapasztalatai alapján azonban az utalványok egy kis része nem jut el a címzettekhez. Karácsony Mihály, a NYOSZ elnöke úgy véli, a be nem váltott utalványok aránya akár 8–9 százalék is lehet, ami 5,5–6,2 milliárd forintot hagyna az államkasszában. A vásárlások után pedig további 12 milliárd forint áfabevétel is visszafolyhat a költségvetésbe, így az intézkedés nemcsak támogatás, hanem gazdasági élénkítő hatású lépés is.
AZ ÁT NEM VETT UTALVÁNYOKAT OSZTANÁK SZÉT KÖZÖTTÜK! ENNYI PÉNZRŐL VAN SZÓ ÉS ŐK KAPNÁK MEG:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALPásztor Erzsi, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő egy rutinvizsgálatról tartott hazafelé, lánya kíséretében, amikor az úton megbicsaklott a bokája, és hatalmasat esett a betonon.
KÖVETKEZŐ OLDALJelentős változásokat tervezne a közösségi közlekedésben a történet szerint hivatalba lépett Tisza-kormány. A kormányzati reformcsomag részeként megszüntetnék a 65 év felettiek számára
KÖVETKEZŐ OLDALA nyugdíjrendszer Magyarországon továbbra is jelentős egyenlőtlenségeket mutat, és több százezer nyugdíjas él olyan ellátással, amely jóval alacsonyabb, mint 250 000 forint havonta. A K
Leave a Comment